Kezdjük is meg a már jól bejáratott sorozatot, a fentebb már említett UPS Air Cargo Boeing 747-8F repülőgépével az N609UP-val. A kezdőképet alkotó repülőgép Shenzen felé haladt át éppen felettem amikor 11 278 méteren 996 km/h sebességgel megfotóztam. Ezzel pedig megnyílt a szekció a gyűjteményemben végre.
A sorozat második tagja szintén szekció nyitó, ugyanis az LZ-LBL, Boeing 737 MAX 8-al még nem talákoztam. Sőt Luxairt sem fotóztam még. A Dubaiba közlekedő repülőgépet 10 668 méteren 930 km/h sebességgel csíptem el.
Majd egy kedves ismerős, az Air Canada C-FRSR repülőgépe érkezett meg fölém. Szerencsémre azonban ez a Boeing 787-9 Dreamliner képem már olyan jól sikerült, hogy a kiemelt keretben helyeztem el. A London felé haladó gép 11 582 méteren és 754 km/h sebességgel utazott.
Ezt követte a Qatar A7-BFM Cargo repülőgépe, egy Boeing 777-FDZ. Ez a repülő Doha irányába tartott 10 668 méteren 991 km/h sebességgel amikor lefotóztam.
A sorozatot a Lufthansa Cargo folytatja, méghozzá egy Boeing 777-F1H. A D-ALFJ Frankfurtba tartott 10 973 méteren 756 km/h sebességgel a kép készültekor.
A folytatásban érkezett fölém egy Airbus A380-861 az Emirates jóvoltából. Az A6-EEA Manchester felé közlekedett éppen 11 582 méteren 774 km/h sebességgel.
Ráadsául rögtön két Emirates is érkezett így volt szerencsém az A6-ENC Boeing 777-31H(ER) repülőgéphez is. Ez a repülő Newcastle felé kísérte egy darabon a fenti A380-ast, 10 363 méteren 770 km/h sebességgel.
Ezt követi a sorozat folytatásában egy számomra igen kedves repülőgép. Ez nem más mint a Hungarian Airlines HA-LHU repülőgépe, egy Airbus A330-243F. Repülő éppen kiképzési feladatokat látott el és a gyakorlatai során érkezett Kecskemétre is. Az éppen felszálló repülőgépet 358 méteren 241 km/ sebeséggel sikerül olyan jól megfotóznom, hogy kiemelt keretbe is került egyből.
Ezután szintén egy igen érdekes repülőgép haladt át felettem, hiszen az USAF egyik C5-M Super Galaxy repülőgépe, a 86-0021 érkezett meg. A katonai forgalmat teljesítő repülőgép 10 668 méteren 870 km/h sebességgel közlekedett.
A sorozatot most a Qantas egyik repülőgépe zárja. Ez a repülőgép a VH-ZNK lajstrommal közlekedő Boeing 787-9 Dreamliner és Perth felé haladt 10 058 méteren 948 km/h sebességgel a kép elkészültekor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése