A feledésbe merült magyar laktanya III. rész + Fotó BOMBA!

Az előző két bejegyzésben az egykori magyar laktanya, elülső oldalát néztük meg, a főportán belépve. A műszakiak kaszárnyáit lestük meg, amik ma már elhagyatottan állnak, némi emléket magukkal hordozva. Van amelyik népszerű airsoft és paintball pályaként üzemel. A hátsó részeken üzemek és raktárak vannak, amiket nem bolygatunk, és az őrépületet is megnéztük a fogdával. Erre, a harmadik és egyben befejező részre hagytuk a műszakiakkal szemben lévő, rádiósok és gépesített állományúak kaszárnyáit, illetve a hátsó részen található egykori vegyvédelmisek épületeit. Na meg persze, az egyik jobb állapotúnak tűnő őrtornyot is meglestük, de nem akarom teljesen végig írni, hiszen akkor mit hagyok a bejegyzésre?! Jó olvasgatást!

 A legutóbbi bejegyzés ott maradt abba az egykori magyar laktanya három részes történetében, hogy az őrépület és fogdát elhagyva átsétáltunk az egykori autodromon és meglestük az egykori, néhol még mindig üzemben lévő közmű épületeket. Ugye a képek közt látható volt egy nagy lejtős rész, ami teljesen víz alatt volt. Az mögött pedig található volt egy őrtorony. A mellette lévő garazsak képeivel búcsúztam a bejegyzésben, és most az őrtoronnyal folytatom. Az egész jó állapotú őrtorony, nagyon szépen adja vissza a korhűséget és azt a feelinget ami totálisan körbe lengi az egész laktanya területét. Viszont amikor megpróbáltunk felmenni a toronyba, akkor a lépcsősor gyengesége miatt erősen instabillá vált a mutatvány. 

 Az egyébként rengeteg darázs fészekkel büszkélkedő őrtorony, belül valószínűleg kellemetlen lett volna egyébként is, de sajnos így csak a maradék lépcsőről tudtunk befényképezni. Ilyenkor már kár tovább haladni, mert vagy a lépcső szakad össze az ember alatt, vagy viszi az egész tornyot. Szerencsére ez nem történt meg, bár bele azért nem haltunk volna, de maga az őrtorony látképe eltűnt volna. Ami azért igen nagy kár lett volna. De azért sikerült meg örökíteni így is szerencsére. Innen pedig már csak egy utunk vezetett tovább, a hátsó rész, vegyvédelmisek által lakott terület felé. Útközben pedig meg akartuk lesni, a középen lévő épületeket is, ezzel egy rendes körtúrát csinálva az elhagyott laktanyában. Így útba ejtettük az az egyetlen épületet amit nem zártak még le valamilyen oknál fogva. A rádiósok épületeinek egyikében kicsit Homokbányás hangulatom volt. Hiszen az épület nem rendelkezett pincével, és két szárnyból állt. Ilyen épülettel jómagam eddig csak ott találkoztam csak, ott is a porta épületet elhagyva a szintén rádiósok épületeiként szolgáló épület családban. 

 Az épületen  látszik, hogy egykoron ez volt az airsoft és paintball "bázis" épülete, amit később az épület állaga miatt játékokra már nem tudtak biztonságosan használni, így átköltöztek az első részben már bemutatott épületbe, azaz az egykori laktanya parancsnoki épületbe. A hangulata az erősen adott az alapvető elhagyatottság és az elhagyott paintball pálya miatt egyaránt. A nyílászárókon és falakon található fent maradt emlékek pedig igyekeznek felidézni az egykor lüktető katonai életet az épületben. A parancsnoki mosdó például az egyik kedvencem lett, hiszen akkora szigor jellemezhette, hogy még mindig az egyik legkulturáltabb terem volt az összes közül.  A vegyes érzelmeket generáló épületben a termekben meg-meg bújó tárgyak, amik nyilván a pályáka kellékei lehettek, azért erősen dobnak az élményen, és ugyan akkor mutatják meg, hogy mivé lesz az, aminek egyszer már nincs helye többé a társadalmunkban. Miután szét néztünk a földszinten felmentünk az emeletre, ahol a körletek nyomait és a fegyver szobák emlékeit találtuk. Nem is lehet ezt nagyon szavakba foglalni, inkább ismételten utat engedek a sok-sok képnek. 

Itt csak annyira szakítom meg a képek mesélését, hogy elmondjam, mennyire szerencsésnek találom magunkat azért, mert nem csak test közelből láthattam az alábbi katonai freskót, hanem meg is tudtam azt örökíteni az utókornak. Mert valószínűleg sajnos, ez egyszer, de inkább hamarosan a rombolás áldozata lesz. Ha nem is azért mert szét vandálkodják, akkor inkább azért mert az épületet szanálni fogják idővel, és ez egészen biztos, hogy oda fog veszni.  Egy újabb emelettel feljebb ugyanis a lépcső fordulóból feltekintve már ott díszeleg ez a kép, óriási díszt adva ezzel a lépcsőház előterének. Ennél feljebb egyébként már nincs, csak a tető amire azért fellestünk. Az emeletet végig járva találkoztunk az iroda sorral és azzal is, hogy az épület szebbik része inkább ez az emelet volt. Boltíves és jól rendezett emelettel találkoztunk. Sikerült olyan régi emlékeket megörökítenünk, amik nem csak a laktanya életét adják vissza, hanem a laktanya régi építését is. De itt jöjjön helyettem egy jókora adag kép. Ami mindent elárul. 

Miután végig néztük az épület ezen szárnyát, megpróbáltunk bejutni a másikba, ami viszont az utolsó lukig tökéletesen zárt volt. Így ezt sajnos majd csak később, engedély kérése után tudjuk csak megejteni. Időpontot viszont nem ígérek hozzá. De azért körbejártuk rendesen, így a nyitható részeit megörökítettük. Így vettük észre, hogy van egy pihenő övezet a természettel benőtt részen, ahol padok voltak eredetileg, illetve sakk tábla asztalok. De nem ám gagyi, rendesen művelt, kőből rakott sakk asztalok ezek, amik így a kültéri elhelyezés ellenére, jelentősen helyt álltak az időjárás és az elhagyatottság viszontagságainak. Találtunk egy bilétát is, amiről nem tudtuk pontosan eldönteni, hogy vajon a laktanya katonai életéből maradt-e fent, vagy inkább a már ott helyet foglaló üzemek és raktárak valamelyike által maradt ott. Innen már csak egyedül a vegyvédelmisek színtere volt hátra. A séta közben kicsit élveztük, hogy a természet már belepte a helyet, és a sok növényzet miatt halk, madár csicsergéssel teli, és eközben pedig még mókusokra is felfigyeltünk. Visszatérve a már az előző részben bemutatott konyhai részekhez, folytattuk a félbe hagyott utunkat a vegyvédelmisek épületei felé. Ahova elsőnek a közösségi részekhez jutottunk el. Egészen pontosan a mozi és színpadi teremhez, ahol egykor még bulik és estek is helyet kaphattak.

Innen rengeteg kép fogja átvenni a szavaimat. Mert ezt egyrészt egyszerűen elmondani, elmesélni ugyan úgy nem lehet, másrészt pedig egyszerűen annyi látni való volt, hogy magunk se akartuk elhinni. Gondolkoztam azon, hogy négy részesnek rakom fel az egykori laktanyát, de annyit nem adna ki rendesen csak akkor ha ketté vágom az épületet a történettel. Az pedig úgy nem jó. Így egy egy olyan hosszú bejegyzés jön, mint amilyenre eddig még nem volt példa, és ezúttal ígérem is, hogy a továbbiakban is arra fogok törekedni, hogy ne legyen ennyire hosszú egy bejegyzés még fotó bombával sem. De itt és most muszáj volt így felrakni. A közösségi teremből lefelé haladtunk tovább. Majd fogjátok látni a képeken is, hogy valami brutálisan hangulatos egy részét találtuk meg ezzel a laktanyának. Egyszerűen horrorisztikus volt! 

Simán lehetne forgatni egy-egy igazán jó horror/misztikus filmet. Onnan az emeleteket néztük meg sorban, és valami nagyon furát vettünk észre. Azon felül, hogy ebben az épület együttesben volt a laktanya gyengélkedője, itt volt ám lift is. Ami azért emelhetett akkoriban a laktanya életén. A mostani életén az emelt inkább, hogy találkoztunk egy óriási nagy pókkal, ami szó szerint strázsált az egyik ajtó helyén, lezárva azt előttünk. Hagytuk, hadd őrködjön tovább, egy terem, nem terem. A pince szintre még annyival vissza térnék, hogy a horror részből kijőve, volt egy szebbik arca is, ahol szerintünk egy kisebb medence rész is volt, valószínűleg pancsolási, vagy termálvizes céllal. Na de eljött az idő arra, hogy elköszönjek, és engedjem, hogy tovább böngésszétek a képeket, ki azért hogy megismerhesse a jelenlegi állapotát, vagy egyáltalán magát a laktanyát, ki pedig azért, hogy nosztalgiázhasson egy kicsit. 

Azt viszont mindenképpen megköszönném, ha a nosztalgikus emlékekből, történeteitekből nekem is juthatna. Így kérlek titeket, hogy ha rendelkeztek ilyennel, akkor keressetek fel a mihu.facee@gmail.com email címen vagy a Facebookon, ahol MIHUKA oldalként megtaláltok, vagy egyszerűen legörgettek a képsorozat után a blog aljára, és a Facebook logóra ráklikkeltek. Nem muszáj regényt írni, elég egyenlőre a kapcsolatot felvenni velem és a többit majd egyeztetjük, úgy hogy mindenkinek jó legyen. De szeretnék emléket állítani ezeknek az időknek! 

Légy szíves osszátok tovább a bejegyzést ha tetszett, hogy eljuthasson még több olyan emberhez akiknek szintén tetszhet majd. Engem a blog menü rendszerében feltüntetett képekre klikkelve megtaláltok máshol is a blogon kívül, így ha úgy gondolod, kövess be ott is. Igyekszem minél jobb témákkal gazdagítani mindenkit. 

Köszönöm szépen!

Sziasztok!