2023. augusztus 31., csütörtök

Gripen spoton az LHKE mellett!

Onnantól számolva, hogy a spottingolást teljes értékűen kezdtem űzni, nem kellett sokat várni, hogy ismét kimenjek LHKE mellé. Azonban most már egy erre alkalmasabb fényképező géppel. Mert ha nézted már a múltkori spotting bejegyzésem, akkor már a WizzAIR miatt írtam onnan. Tulajdonképpen egy hónappal ezelőtt. Mint akkor írtam, nekem rengeteget számít ha egy reptér közelében lehetek, és lelkileg jelenleg semmire sem vágyom jobban. Ráadásul a reptér forgalma különleges, és ezt a tényt, az se képes maga alá gyűrni, hogy szinte alig van. Csend, nyugalom és az ezt megtörő időnkénti légi forgalom, egybe kötve a repterek számomra jellemző léleksimogatásával. 
Azért mondjuk azt be kell ismernem, hogy ilyenkor inkább kikapcsolok, mint sem oldalakon át ívelő történeteket élnék meg. Így eléggé nehéz lesz a spotot meg írnom. A helyszín a spotterek számára ismert, aki pedig most ismerkedik ezzel, az pontosan tudja, hogy Kecskeméten ez az egyetlen repülőtér található, ami egyébként katonai, de ugyan akkor polgári légi közlekedés fogalma sem volt zárt az utóbbi időben. Ez végül sajnos nem teljesült, de a reptér nagy részben képes lenne rá. Valószínűleg ennek köszönhetően, illetve ennek is köszönhetően nem a beton falak feletti betekintés a jellemző a repülőtérre. Ettől függetlenül azért néhány etikai szabályt érdemes betartani, mint például azt, hogy nem csüggünk a kerítésen, és nem arra használjuk azokat az eszközeinket amivel átlátunk a túlsó oldalra is, hogy rommá fényképezzük a laktanya területét.
Viszont a betoncsíkról induló, vagy oda érkező gépekig még el lehet menni. De inkább a kerítéstől számított lélekhatáron kívül készüljenek a képek ha lehet. Illetve ha már át lehet látni rajta, a reptér felett beköszönő, áthúzó és gyakorlatozó légijárművek még bele férnek, de ha nem akarsz a helyzettel vissza élni, akkor a határt te is itt húzod meg. Így a folyamatos szolgálatot ellátó őrség és spotter közti viszonyt te sem fogod keresztbe húzni, ami azért inkább menő, mint nem. Inkább köszönjenek vissza mint küldjenek el, nem igaz?! Ha nem akarom folyamatosan azt ragozni, hogy számomra milyen jó egy reptér közelsége, akkor szinte többet nem is lehetne elmondani róla. Hiszen a képsorozat egy teljes hónap munkásságából válogat. Egy olyan hónapéból, ahol egy nemzeti ünnepen való légi részvételre gyakoroltak a pilóták.
Mert ugye, éppen a 2023 Augusztus 20.-i bemutatóra készültek. Egyéb iránt, ha nincs konkrét gyakorlat nem igen szoktak ennyit itt repülni. Van KESZI, ami a riadót jelenti, és azonosításra vagy gép elfogásra indulnak, illetve a Ki-Kep ami a pilóták kiképzése és rendszerint nem a Kecskeméti légtérben zajlik, így itt csak indítanak és befejeznek itt ugye. A Gripeneken kívül szokott ide érkezni Airbus és Falcon is, illetve kis repülőgépek a PPL oktatásuk miatt. Ezen kívül a Szolnoki helikopterek is be-be szoktak járni a rájuk vonatkozó gyakorlatok miatt. De ugye itt most csak a Gripen képsorozatból akarok válogatni, elvétve a többi spotting bejegyzésben raktam fel képet ha össze futottam innen származó géppel, mint pl az A319-112. Ezt azért is így akartam tenni, mert itt érdemes megejteni azt, hogy mennyire nagy élmény tud lenni az, amikor egy ilyen vadászgép kirepül a bázisról.
Szó szerint végig dübörög a hangja az ember testében, és ha esetleg úgy helyezkedtél, hogy szinte feletted megy el, még a hajtóművekből kiáramló és szétterülő meleg is megcsapja a őrödet. Nincs más, ehhez fogható feeling. A kis, de annál gyorsabb gépek és a velük járó fordulékonyság miatt pedig a látvány is igazán ikonikus tud lenni. 

Egy szó mint száz, lelkileg és szellemileg is igénylem olykor-olykor a nagy sebességgel és nagy hanghatással tőlem néhány méterre elhúzó vadászgépeket és a hozzájuk a repülés miatt fűződő közeget. Ezért szeretek ide is kijárni néha napján. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedvenc!

Visszatértem LHJK-ra, mert érdekelt a felújított Mig-15 bisz

Egy jó ideje nézegetem már a repülős hírek közt, hogy a Jakabszállás Airporton  nyugállományozott MiG-15 bisz állapota változott a legutóbbi...

↑ Vissza a tetejére ↑ Vissza a tetejére